Nem érzed magad boldognak a munkahelyeden, esetleg az embereid nem boldogak? Kapargassuk meg a dolgok tetejét.
Nagyapáink még másért küzdöttek, mint mi, ott a napi túlélés volt a cél. Zajlott a világháború, esetleg épp vége lett, az ember örült, ha fedél volt a feje felett és étel a tányérjában, a fekete autó pedig nem parkolt le este a háza előtt. A nagyapám gyerekként rengeteg történetet mesélt, hogy hogyan küzdöttek az életükért a természet és a rendszer ellen, hogyan kellett a II. világháború után gyalog útra kelnie, amikor meghallotta, hogy valahol újra indult a főiskola, annyi ruhával, ami rajta volt és egy oldal avas szalonnával, hogy aztán pár hónap késéssel tudjon csak becsatlakozni, de ez akkor senkit sem zavart, és ő a szerencsések közé tartozott.
Apám már azért küzdött, hogy neki jobb legyen. Neki is megvoltak a küzdelmei a rendszer ellen, hiszen az ő apja diplomás volt, vagyis a rendszer ellensége, ki kellett az apjának a dékán előtt tagadnia, hogy felvegyék, de neki már nem az életéért kellett küzdenie, hanem hogy jobb lehetőségei, élete legyen, mint a szüleinek.
Engem is beleértve, a generációm és az utánam lévők pedig már egy biztonságos világba születtek. Alig él már olyan ember, aki látott háborút, a cél sohasem a túlélés volt, közepes tehetséggel és némi szorgalommal pedig bárki szerezhet diplomát vagy egy olyan szakmát, amit szeretne. A cél az önmegvalósítás. E sorok írója is más szakon diplomázott le, mint amit először hallgatott vagy amilyen szakos középiskolába járt, a szakmáját is többször váltotta, mire úgy érezte, hogy rátalált arra, ami boldoggá teszi és ahol kiteljesedhet.
Sok munkaadó ezt nem képes megérteni, hogy az életükért vagy a kicsit jobb körülményekért küzdő, olcsó, sakkban tartható, kizsákmányolható réteg egyre csökken a piacon. Az embereknek elvárásaik vannak. Egyszer épp az edzőteremből jöttem ki, amikor egy úr (ránéztél és egyből tudtad, hogy ő A Vállalkozó) velem egyszerre jött ki, fülén a telefonjával és igen ingerülten beszélgetett valakivel, hogy nem hiszi el, hogy ezek a mai fiatalok úgy jönnek oda, hogy 200.000-et akarnak keresni (akkor ugrott egyet a diplomás, kezdő, irodista bér) és amúgy szóba sem állnak vele, miközben épp a vadiúj SUV-jába pattant be. A képzett, jó, kreatív, önálló, agilis munkaerőre egyre nagyobb az igény, a hazai szereplőknek pedig külfölddel kell versenyezniük, mert ma már egy országok közötti költözés sem nagy dolog, otthonról dolgozni pedig mindennapos.
Az emberek munkahelyi szükségletei nagyszerűen lekövetik a Maslow piramis felépítését, de erről majd egy másik bejegyzésben írok bővebben.
Viszont hogy mi az, ami kivétel nélkül, szinte mindenkinek fontos valamilyen szinten? Fejtsük ki kicsit ezeket. Persze az egyéni preferencia alapján a sorrend változhat, egy ember életében is átértékelődhetnek a dolgok, nálam is megtörtént nem is olyan régen.
Az egyik ember, akire mentorként tekintek az életemből és egy nagyon nehéz életszakaszomban nagyon sokat segített, a következőt mondta:
3 dolog számít, ha ez a 3 dolog nincs meg, akkor nem fogod hosszú távon jól érezni magad. Pénz, fizessenek meg rendesen, tudj tanulni mindig valami újat, mert amúgy elunod magad és szeresd amit csinálsz.
A pénz boldogít. Nem maga a fizikai pénz, de elég sok jó dolgot tudunk belőle venni, ami könnyebbé teheti az életünk vagy érdekesebbé a szabadidőnk. Azért ahhoz kevés kétség fér, hogy a tengeren lógatni a lábad a napsütésben a jachtodról jobb érzés, mint egy düledező, dohos vályogházban kuporogni a 3 lábú lócán.
Az egyik alapvető emberi szükséglet az új információk iránti mérhetetlen éhségünk. A TikTok is ennek a megtestesülése, hiszen 5 másodpercben kapjuk az információt. Bár a legtöbb embernek nem számít az információ minősége, ha szakmánk lehetőséget ad rá, nekünk pedig van rá igényünk, akkor nagyszerűen le tudjuk magunkat foglalni újabb és újabb dolgok tanulásával. Egy okos munkaadó pedig hamar rájön, hogy ezzel meg is tart minket, valamint többet is tudunk tenni a cégért.
Az pedig hogy olyannal foglalkozzunk, ami örömet ad, eléggé magáért beszél. Sokan lehúznak úgy egy életet, hogy minden hétfő egy sírógörccsel kezdődik, de a hanyatló nyugaton már elterjedt és bevált módszer, hogy a gyerek olyat tanuljon, amit élvez, mert akkor öröm lesz a tanulás is, a munka pedig igazából a hobbid. Ezek a gyerekek a mérhetetlen rajongásuk miatt sokszor már 14-15 éves korukban olyan szintre lépnek a területükön, mint hazánkban egy friss diplomás. Ezért is vagyunk sokszor versenyhátrányban a nyugati munkavállalókkal. A legjobb, legjobban fizető állásokra kevés esélyünk van a legtöbb esetben. Veszve viszont soha nincs semmi. Ha megtaláljuk azt, amit örömmel csinálunk, úgyis hamar a legjobbak között leszünk, azokat pedig mindig, mindenhol, minden szakmában jól megfizetik.
